Bin Laden elfogásához a lakosság segítségét kérik Pakisztánban

A lakosság segítségét kérik bin Laden elfogásához és az al-Kaida felszámolásához Pakisztánban. Iszlámabad szerint nem támogatható a szent háború, a dzsihád, ha az terrorakciókat jelent.

Először fordult a nyilvánossághoz a pakisztáni vezetés, hogy segítséget kérjen Oszama bin Laden és az al-Kaida szervezet más vezetőinek az elfogásához. Több pakisztáni lap ismertette a hatóságoknak azt a felhívását, amelyben a terroristák elfogásához kérték a lakosság segítségét. A lapok közölték bin Laden és első számú helyettese, Ajman al-Zavahri, valamint 16 feltételezett al-Kaida-tag fényképét.

 A lakosságot felszólították, hogy a rendőrségi különszámon adjon tájékoztatást a terroristák tartózkodási helyéről. A sajtóban közölt felhívásban nem állították, hogy bin Laden és társai Pakisztánban lennének, és jutalmat sem ígértek annak, aki használható információt adna a rendőrségnek. Megígérték viszont, hogy a leendő informátorok kilétét titokban tartják.

A felhívásban a Koránból vett idézetekkel emlékeztették az olvasókat, hogy Allah sem szerette a "bajkeverőket", és a szaúdi születésű bin Laden a társaival együtt nem más, mint "veszélyes vallási terrorista". A pakisztáni hatóságok szerint nem támogatható a dzsihád, az iszlám szent háború, ha az a terror eszközeivel él.

"Akik ártatlan pakisztániakat gyilkolnak, azok csak a béke és az ország ellenségei lehetnek. Céljuk a terrorizmus és a rombolás. Vallásuk a terrorizmus, a terrorizmus viszont nem lehet szent háború! Támogassa a pakisztáni kormányt a terrorizmus elleni küzdelemben! " - áll a felhívásban.

Pakisztán megszakította - egykoron szoros - kapcsolatait az afganisztáni tálibokkal, miután a szeptember 11-i terrortámadást követően az USA légicsapásokat mért az al-Kaida afganisztáni támaszpontjaira. Bin Laden és szervezetének több vezetője is elmenekült a háború elől.

Amerikai különleges alakulatok az afgán-pakisztáni határ térségében kutatnak utánuk, ahol egyes feltételezések szerint mintegy 1000 fegyveres bujkálhat.

A múlt héten 10 pakisztáni katona és 2 al-Kaida-fegyveres halt meg ebben a térségben a terroristák után indított hajtóvadászatban, több tucatnyi tálib és al-Kaida-harcosnak viszont sikerült elmenekülnie.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK