A baskír elnök gyereke is az áldozatok között

Vágólapra másolva!
A Baskíriai Autonóm Köztársaság elnökének, és magas rangú politikusoknak a gyerekei utaztak azon az orosz gépen, ami hétfő éjjel összeütközött egy Boeinggal és lezuhant. A gyerekek nyaralni indultak Spanyolországba. Az 52 gyerek egyike sem töltötte be a 16 évet.
Vágólapra másolva!

A baskír köztársasági elnök és a kormány hivatalának magas rangú munkatársai, valamint néhány felsőfokú oktatási intézmény vezetői vesztették el gyermeküket a Németország déli részén hétfő éjjel bekövetkezett légiszerencsétlenségben. A baskír légitársaság (BAL) Tu-154-esén utazó 52 gyermek egyike sem töltötte még be a 16. életévét. Legtöbbjük felső tagozatos vagy középiskolás volt, de nyolcan még a 12 évet sem érték el. A Baskír Köztársaságban háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el. Az áldozatok hozzátartozóit együttérzéséről biztosította Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A gyerekek spanyolországi nyaralásra indultak. Eredetileg már szombaton el kellett volna utazniuk, de Moszkvába érkezésükkor nem a helyes repülőtérre, Domogyedovóra, hanem Seremetyovóra mentek ki, és emiatt lekésték a járatukat. A gyermekek megsegítése érdekében a baskír légitársaság különjáratot szervezett.

A BAL moszkvai képviselője határozottan visszautasította azokat a német állításokat, hogy az orosz repülőgép pilótái a felelősek a Boeing 757-es típusú repülővel történt ütközésért. Elmondta, hogy az egyik legtapasztaltabb legénység irányította a repülőt, semmiféle nyelvi probléma nem állt fenn. A szerencsétlenül járt repülő pedig a társaság egyik legújabb gépe volt, amely 1995-ben készült és a legmodernebb biztonsági berendezésekkel - köztük a levegőben történő ütközés elkerülését szolgáló műszerrel - volt felszerelve.