Több tucat bányász halt meg Ukrajnában

Vágólapra másolva!
A vasárnap hajnali donyecki bányatűzben 33 ember vesztette életét Ukrajnában. A tűz kitörésekor 104-en tartózkodtak a tárnákban, de a mentőalakulatoknak csak 74 embert sikerült a felszínre hozniuk. A lent rekedtek füstmérgezésben haltak meg fél kilométeres mélységben.
Vágólapra másolva!

Több mint harminc bányász vesztette életét Ukrajnában Donyeck körzetében. A hatóságok szerint 107 ember tartózkodott a tárnákban, amikor vasárnap hajnalban tűz ütött ki 570 méteres mélységben. A mentőalakulatoknak 74 bányászt sikerült biztonságban kihozniuk a bányából, ám 33 emberhez nem tudtak eljutni. A lent rekedt bányászok feltehetően megfulladtak a füstben.

A baleset oka egyelőre ismeretlen, ám az elöregedett ukrán bányák katasztrofális biztonsági állapota biztos, hogy közrejátszott - írja a BBC. A Szovjetunió 1991-es szétesése óta a csökkentett költségvetéssel működő intézményekben évente átlagosan 300 ember veszti életét balesetekben.

A rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivője szerint a tűzoltók jelenleg is a lángokkal küzdenek. A halálos áldozatok közül harmincan egy lefelé tartó vonatban tartózkodtak, három holttestet a kocsik közelében találtak meg. Az eset kivizsgálására Oleh Dubnya miniszterelnök-helyettes vezetésével hoztak létre egy vizsgálóbizottságot.

Szombaton egy másik bányaszerencsétlenség is történt Ukrajnában. Az ország dél-keleti részén egy szénbánya gyulladt ki, de itt az összes bányászt - hatvan embert - épségben sikerült a felszínre hozni, és a tüzet is eloltották - jelentette a BBC.