Kína: újabb bányaszerencsétlenség

Vágólapra másolva!
Metángázrobbanásban 39 bányász életét vesztette és négyen súlyosan megsérültek hétfőn Kínában, az ország északkeleti részén fekvő Hokang város szénbányájában.
Vágólapra másolva!

A metángázrobbanás délután háromkor történt, a holttesteket késő este találták meg a mentőegységek. Négy további bányász a mélyben rekedt, megtalálásukra és életben maradásukra már alig van remény - mondta Kao Jün, a bánya illetékese. A mentésben mintegy 31 fős csapat vesz részt, a tartományi kormányzó a helyszínre utazott - jelentette az Új Kína hírügynökség, további részleteket azonban nem közölt.

A tartományban, Hejlungkiangban júniusban már volt egy hasonló bányaszerencsétlenség, akkor 115 ember halt meg. A szomszédos Csilin tartományban múlt csütörtökön 39 bányász életét oltotta ki feltehetően ugyancsak sújtólégrobbanás. Az üzemi balesetek nagyon gyakoriak a kínai bányákban, főként a kisebbekben, ahol sokszor engedély nélkül folytatják a kitermelést, és a legelemibb biztonsági intézkedéseket sem tartják be.