Kilenc bányász nyolc nap után menekült meg

Vágólapra másolva!
Kína Csilin tartományában nyolc nap után menekült meg kilenc betemetett bányász. A hatóságok addig 39 áldozattal számoltak.
Vágólapra másolva!

Július negyedikén, csütörtökön sújtólégrobbanás következett be a tartomány egyik bányájában. Akkori jelentések szerint 39 bányász veszítette életét a robbanás következtében. A mentőalakulatok nyolc nap után a szerencsétlenség helyszínén segélykérésre figyeltek fel, majd nem sokkal később kilenc betemetett bányászt szabadítottak ki.

Kína: újabb bányaszerencsétlenség/nagyvilag/20020708kina.html

A kínai bányákban, főként a kisebbekben, nagyon gyakoriak az üzemi balesetek, mivel ezek sokszor engedély nélkül folytatják a kitermelést, és a legelemibb biztonsági intézkedéseket sem tartják be.