Athénban keresnek egy török terroristavezért

Vágólapra másolva!
Ankara kedden arra kérte a görög államvezetést, hogy járjon utána annak a híresztelésnek, amely szerint Athénban bujkál az egyik szélsőbaloldali török terrorcsoport vezetője.
Vágólapra másolva!

Az ankarai külügyminisztérium jegyzékében kérte Athéntól, hogy ha igaznak bizonyul a hír, akkor vegyék őrizetbe és adják ki Törökországnak Dursun Karatast, a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt és Front (DHKP-C) irányítóját. A Törökországban betiltott DHKP-C szerepel az Európai Unió által terroristának minősített szervezetek listáján.

A maoista irányzatú csoport, amely a török szélsőséges mozgalmak közül a legkiterjedtebb hálózattal rendelkezik, a 90-es években számos merényletet követett el tábornokok és egy volt miniszter ellen. A DHKP-C kezdeményezte azt a 2000 októberében kezdődött éhségsztrájkmozgalmat is, amely eddig 50 rab életét követelte.