Katolikus papokat ítéltek el Kínában

Vágólapra másolva!
Három évi, munkatáborban letöltendő büntetésre ítéltek három katolikus papot Kínában. A papokat azzal vádolják a kínai hatóságok, hogy megszegték az ország vallási törvényét és megzavarták a társadalom békéjét. Az országban két katolikus egyház működik, de csak a szigorú állami ellenőrzés alatt álló "hazafias katolikus egyház" legális.
Vágólapra másolva!

A három pap elítéléséről szóló hírt a Kung bíboros elnevezésű amerikai székhelyű alapítvány közölte szombaton. A tájékoztatás szerint a 32 éves Vang Li-maót, az 50 éves Ma Sun-paót és a 30 éves Pang Jong-hszingot azzal vádolták, hogy megsértették a kínai vallási törvényt és megzavarták a társadalom békéjét.

Vang Li-maót ez év március 24-én vették őrizetbe a vasárnapi mise közben, Ma Sun-paót egy héttel később a húsvéti mise alatt, Pang Jong-hszinget pedig 2001 decemberében a lakásán.

A Kínában működő két katolikus felekezet közül csak az államilag ellenőrzött "hazafias katolikus egyház" működhet legálisan. A Rómához hű, illegalitásban tevékenykedő egyházat a hatóságok keményen üldözik.

Újabb vita robbant ki a Vatikán és Kína között/nagyvilag/20000927ujabb_2.html