Orosz iskolások szenvedtek buszbalesetet

Vágólapra másolva!
Egy gyerek életét vesztette, huszonnégyen pedig megsebesültek abban a súlyos buszbalesetben, amely szombat délután történt Beloreck várostól 10 kilométerre. A balesetet valószínűleg az okozta, hogy a busz sofőrje elvesztette az uralmat a túl gyorsan haladó jármű felett.
Vágólapra másolva!

Egy tizennégy éves fiú életét vesztette, huszonnégyen pedig megsebesültek abban a súlyos buszbalesetben, amely szombat délután történt a Baskír Köztársaságában, Beloreck várostól 10 kilométerre. A vizsgálat eddigi adatai szerint az autóbuszt vezető sofőr hibázott, ugyanis túl gyorsan haladt a hegyek között vezető úton és ennek következtében elvesztette uralmát a jármű felett, így az autóbusz kisodródott és felborult.

Az autóbuszon huszonnégy 14-16 év közötti fiatal és két felnőtt kísérőjük utazott. Valamennyien Magnyitogorszkból érkeztek nyári táborozásra Szargaj településre. A tragikus baleset előtt kiránduláson voltak, és már visszafelé tartottak a táborba.

A balesetben egy tizennégy éves fiú vesztette életét. A belorecki kórházban ápolt sebesülteket a magnyitogorszki hatóságok vasárnap hazaszállították. Beloreck és Magnyitogorszk mintegy 40 kilométerre fekszik egymástól.