Annan ellenzi Irak megtámadását

Vágólapra másolva!
Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn állást foglalt egy Irak elleni esetleges amerikai támadás ellen, hangsúlyozva: a közel-keleti eseményekre való tekintettel a jelenlegi körülmények között "nem lenne bölcs dolog" csapást mérni Irakra.
Vágólapra másolva!

Annan a világszervezet New York-i székhelyén újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy álláspontja nagyon világos e kérdésben. Az Irak elleni amerikai katonai fenyegetés a múlt hét végén egyre élesebb jelleget öltött, miután George Bush elnök kijelentette: semmi sem változott meg az Egyesült Államok Irakkal kapcsolatos politikájában azután, hogy Bagdad a múlt héten tárgyalásokat ajánlott az ENSZ fegyverzetellenőreinek, és továbbra is eltökélt szándéka, hogy megváltozzék az iraki rezsim.

Atomfegyvereket is bevethetnek Irak ellen/nagyvilag/20020804atomfegyvereket.html

Annan - helyi idő szerint - hétfő délután megbeszélést folytat az ENSZ Biztonsági Tanácsával (BT) az iraki ajánlatról. A világszervezet főtitkára jelezte, hogy hajlandó lenne fontolóra venni a tárgyalásokat.

Annan reméli, hogy a BT-vel folytatott konzultáció után határozott választ adhat e kérdésre. A főtitkár ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy Bagdad elképzelései talán nem feltétlenül esnek egybe a világszervezetnek a fegyverzetellenőrök tevékenységének biztosítására vonatkozó elvárásaival.