Ötszáz éves árvízi rekord dőlhet meg Pozsonynál

Vágólapra másolva!
Az áradó Duna vízszintje egy nap alatt 122 centimétert emelkedett Pozsonynál. A tetőzést péntek délelőttre várják a szlovák fővárosban.  
Vágólapra másolva!
Árvíz Európában - az [origo] cikkgyűjteménye/itthon/20020813arviz.html

Csütörtökön reggelre huszonnégy óra alatt 122 centiméterrel emelkedett a Duna vízszintje Pozsonynál. Reggel hat órakor Pozsonyban 959, az éjszaka folyamán lezárt és javarészt víz alatt álló Dévénynél pedig 923 centimétert mértek. Ez utóbbi helyen a folyómederben másodpercenként 10 150 köbméter víz halad át. Ennek jelentős részét a bősi erőmű dunacsúnyi objektumán keresztül a Duna régi medrébe engedik, a többi a bősi erőművön folyik át, ahol mind a nyolc turbina dolgozik.

Szlovákia fővárosának első, belvárosi kerületében csütörtökön hajnalra rendkívüli készültséget rendeltek el és a városi partszakasz egy részét lezárták a gyalogosforgalom elől, hogy a kíváncsiskodókat távol tartsák.

Csütörtök reggel a Duna szlovákiai szakaszán Medvénél 704, Révkomáromnál 664 centiméter magas vízszintet mértek. Pozsonynál a tetőzést pénteken délelőttre várják és arra számítanak, hogy a vízállás túllépi az ezer centimétert, amire ötszáz esztendeje nem volt példa.