Vádemelés az eltűnt brit kislányok ügyében

Vágólapra másolva!
A brit hatóságok vádat emeltek Ian Huntley iskolai gondnok ellen Holly Wells és Jessica Chapman, az angliai Sohamban eltűnt két tízéves diáklány meggyilkolása miatt. Az ügyészség egyben elrendelte a cambridgeshire-i rendőrség által múlt szombaton őrizetbe vett férfi elkülönítését egy pszichiátriai intézetben, mivel fennáll a gyanú, hogy mentális rendellenességben szenved.
Vágólapra másolva!

A diáklányok meggyilkolása gyanújával szintén múlt szombaton letartóztatott Maxine Carr, a gondnok 25 éves barátnője ellen az igazságszolgáltatás akadályoztatásának kísérlete miatt emelt vádat szerdán a petersborough-i bíróság.

A gondnokot kedden szállították át a szigorúan őrzött Rampton pszichiátriai intézetbe a szombat óta tartó rendőrségi kihallgatásról, független orvosszakértők javaslatára. A letartóztatása után egyre furcsább magatartást tanúsító férfi kihallgatói egyetlen kérdésére sem volt képes válaszolni, a rendőrök benyomása szerint egyáltalán nem értette meg, hogy mi folyik körülötte. Végül megtagadta a válaszadást. A gondnok magatartását azért is furcsállják, mert amikor múlt pénteken még tanúként hallgatták ki, Huntley készséggel együttműködött a rendőrökkel. A vádlottat most többhetes megfigyelés alá helyezik a ramptoni intézetben, csak ezután döntik el, hogy bíróság elé kerülhet-e a diáklányok meggyilkolásának vádjával.

Jessica Chapman és Holly Wells augusztus 4-én este tűnt el az angliai Sohamban. A városközpontban sétáló kislányokat szemtanúk, köztük Huntley elmondása szerint a sohami iskolaközpontnál - amelynek a 28 éves férfi tavaly óta a gondnoka volt - látták utoljára. Két hétig tartó megfeszített nyomozás után múlt szombaton vették őrizetbe az iskolaközpont gondnokát és barátnőjét a diáklányok elrablása és meggyilkolása gyanújával. Aznap délután a Soham közeli lakenheathi katonai támaszpont melletti erdőben járókelők két holttestre bukkantak. Igen rossz állapotuk miatt a törvényszéki szakértők még nem tudták azonosítani az emberi maradványokat, ám a rendőrség bizonyosra veszi, hogy Holly és Jessica holttestét találták meg.

A közvélemény és a kisváros, Soham lakossága megrendülten és értetlenül áll a kislányok meggyilkolása, a vádlottak személye előtt. Huntley és Carr december óta dolgozott a városi általános és középiskolát magában foglaló iskolaközpontban, alkalmazásukat, mint minden gyermekekkel kapcsolatos foglalkozás esetében, rendőrségi erkölcsi bizonyítvány tette lehetővé. Soham lakói gyorsan befogadták a fiatal párt, a kisegítő tanárként dolgozó Carr népszerű volt a diákok körében.

A brit sajtó azonban utánajárt, hogy Huntley a középiskola elvégzése után tucatnyi állásban dolgozott, hét évvel ezelőtti házassága pedig alig két hónap alatt zátonyra futott, ami után állítólag idegösszeomlással kezelték. Huntley és Carr három éve ismerkedtek meg, amikor együtt dolgoztak egy biztosítótársaságnál. A gondnok barátai szerint a férfi mindig is egyfajta álomvilágban élt. Hol azt állította, hogy elbocsátották a légierőtől állítólagos asztmája miatt, hol azt mondta magáról, hogy profi testépítő edzőnek készül, és volt, amikor azzal dicsekedett, hogy nagy pénzt nyert a lottón. Az óvónői képzettségű Carr tanár szeretett volna lenni, de a sohami általános iskola az év végén nem hosszabbította meg kisegítői állását sem. A meggyilkolt Holly Wells akkor saját készítésű képeslapon búcsúzott el tőle.