Dzurinda: Orbán Viktor tévedett

Vágólapra másolva!
Nem én változtattam politikámon, hanem Orbán Viktor, aki azt hiszem tévedett - mondta a szlovák miniszterelnök, Mikulas Dzurinda, aki a szlovákiai Új Szó vendégeként válaszolt az olvasók kérdéseire az interneten. Medgyessy Péterről pedig azt mondta, hogy nagyon jó benyomást tett rá és gyorsan összebarátkoztak.
Vágólapra másolva!

Az egyik olvasó arra kérdezett rá a szlovák miniszterelnöknél, hogy egy évvel ezelőtt még jó barátok voltak Orbán Viktorral, azonban a kapcsolatuk hűvössé vált. Dzurinda ezt azzal indokolta, hogy nem ő, hanem Orbán változtatott a politizálásán, és szerinte Orbán tévedett. "Orbán Viktor kormánya a nemzetközi szabályokkal, az európai normákkal ellentétes törvényt fogadott el, olyan jogszabályt, amely ártana a Szlovákiában élő állampolgárok együttélésének." -utalt a státustörvény szlovák értelmezésére Dzurinda, aki azonban megjegyezte, hogy továbbra is nyitott Orbán Viktor irányában.

Az olvasók Medgyessy Péter kormányfőhöz fűződő viszonyáról is faggatták Dzurindát. "Medgyessy Péter nagyon jó benyomást tett rám. Nagyon gyorsan összebarátkoztunk." - mondta a szlovák kormányfő, aki említette, hogy sikerült megegyezniük a státustörvény alapkérdéseiben.

A két ország kapcsolatát így látja Dzurinda:a történelemben Szlovákia és Magyarország között soha sem voltak annyira jók a kapcsolatok, mint most. Példaként a visegrádi együttműködést és az esztergomi Duna-hidat említette.