Diana-baleset: perek sora van még hátra

Vágólapra másolva!
Akár a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáig is elmegy jogorvoslatért Mohamed al-Fayed, a néhai Diana hercegnő kedvesének, Dodinak az apja. Az öt éve történt tragikus haláleset nyomán indított perek közül alig néhányat zártak le a francia hatóságok. A korábban már felmentett paparazzókat más kereset miatt újra bíróság elé idézik, és a hercegnői kocsit vezető sofőr szülei is vitatják, hogy fiuk alkoholos befolyásoltság alatt lett volna.
Vágólapra másolva!

Jogerős elutasító határozattal zárta le a közlemúltban a párizsi legfelsőbb bíróság azt a bírósági eljárást, amelyben a felperesek kilenc sajtófotóst és egy motorost akartak a vádlottak padjára ültetni Diana angol hercegnő és arab kedvese, Dodi al-Fayed 1997. augusztus 30-án éjszaka Párizsban történt tragikus autóbalesetéért. A szerencsétlenség kapcsán kezdeményezett számos további per végére azonban öt évvel a történtek után még mindig nem sikerült pontot tenni.

Mohamed al-Fayed, a néhai hercegnő barátjának egyiptomi származású apja továbbra sem tágít attól a meggyőződésétől, hogy fia és Diana halála mögött a brit udvarban szőtt összeesküvés keresendő. Noha ezt a szálat is vizsgálta a francia igazságszolgáltatás, és megalapozatlanként elvetette a beadványt, a brit milliomos az illetékes francia jogi hatóságok "nem szakszerű ügykezelése" miatt fellebbezett. El van szánva arra is, hogy ha a legfelsőbb fórumon sem találnak hibát a francia eljárásban, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.

Igaz, a halálos baleset előidézésének vádja alól a híres párt üldözőbe vevő paparazzókat mentesítette a legfelsőbb bíróság, az ő ügyük sem ért még véget. Hamarosan ismét meg kell jelenniük a törvény színe előtt, mert a "magánélet megsértése" címén is pert indítottak ellenük.

Ez év elején Henri Paul szülei is feljelentést tettek hamis szakvélemény kiadása miatt a francia bűnügyi rendőrség orvosszakértői ellen. Panaszuk szerint fiuk, aki a végzetes éjszakán súlyosan italos állapotban a Szajna-parti Alma alagút egyik oszlopának vezette a 600-as Mercedest, amelyben Diana és barátja ült, nem volt alkoholista, s így nem lehet valós az a laboratóriumi lelet, amely a megengedettnél háromszor magasabb (1,75 gramm) alkoholszintet mutatott ki Paul vérében. A szülők azt követelik, hogy egy utólagos DNS-vizsgálattal ellenőrizzék a szerintük mástól származó vérmintát, ami mentesítheti fiukat a halálos baleset előidézésének felelősségétől.