A palesztin belügyminiszter az erőszak beszüntetéséért

Vágólapra másolva!
A palesztinok vezető biztonsági tisztségviselője hétfőn felszólította honfitársait, hogy szüntessenek be mindenfajta erőszakos cselekményt izraeliek ellen, és térjenek át a polgári ellenállásra a palesztin államiságért majdnem két évvel ezelőtt indított felkelésük során.
Vágólapra másolva!

"A palesztin erőszak minden formájának véget kell vetni" - jelentette ki Abdulrazak al-Jahja belügyminiszter, aki felügyeli azt a biztonsági reformot, amelynek végrehajtását az Egyesült Államok követeli Jasszer Arafat Palesztin Hatóságától.

A Hamász folytatja a merényleteket/nagyvilag/20020819ahamasz.html

A Reutersnek adott nyilatkozatában a miniszter kijelentette: ártalmas az ellenállók minden erőszakos cselekménye, például fegyverek bevetése, de még a kődobálás is. Mindenkit felszólítok arra, hogy a politikai küzdelem keretei között a polgári ellenállás eszközeit alkalmazza. Jahja megismételte azt a felhívását, amely egy izraeli újságnak adott nyilatkozatában volt olvasható, nevezetesen, hogy a palesztinok szüntessék be öngyilkos támadásaikat, mert ezek - mint ezt most a Reutersnak kifejtette -, ártalmasak a palesztin ügyre nézve.

A Hamász radikális iszlám csoport, amely bombamerényleteivel tizesével öl meg embereket, visszautasította Jahjának az ilyen támadások beszüntetésére vonatkozó felhívását. Jahja az angol hírügynökségnek elismerte, hogy a Palesztin Hatóság nagy nehézségekbe ütközik, amikor most ismét kezébe akarja venni a biztonság ellenőrzését a palesztin területeken.