London virágszirmokkal, Brüsszel temetéssel emlékezett

Vágólapra másolva!
Fehér rózsaszirmokat szórtak Londonban a Szent Pál-székesegyház tetejéről, a tavalyi merényletek áldozatai, köztük a 67 brit állampolgár emlékére. Brüsszelben jelképes temetéssel emlékeztek, Párizsban - Budapesthez hasonlóan - fénycsóvákat vetítettek az égre. Az európai fővárosok hivatalos megemlékezéseinek középpontjai a helyi amerikai nagykövetségek voltak.
Vágólapra másolva!

Több mint háromezer fehér rózsaszirmot szórtak szét London légterében szerda délután a múlt évi szeptember 11-i amerikai terrortámadások áldozatainak emlékére. A londoni Szent Pál-székesegyházban megrendezett ünnepi istentisztelet keretében a székesegyház tetejéről szórták szét a világ legszörnyűbb terrorista merényletének áldozatai, köztük a 67 brit állampolgár emlékét megtestesítő fehér rózsaszirmokat.

A kétezer meghívott között, az áldozatok hozzátartozóin és barátain kívül megjelent Károly walesi herceg, brit trónörökös fia, Harry herceg társaságában, Tony Blair kormányfő és kormányának tagjai, a politikai pártok képviselői.

Az istentiszteleten a New York-i tűzoltóság képviselője gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére. Tizenöt perccel később, pontosan akkor, amikor egy éve a Világkereskedelmi Központba a második repülőgép becsapódott, a brit zsidó, muzulmán, hindu és buddhista közösség vezetői gyújtottak gyertyát az ökumenikus istentisztelet keretében.

A nagy-britanniai muzulmánok központi mecsetében a londoni Regent's parkban a brit Iszlám Társaság és a Fiatal Muzulmánok szövetsége tartott közös megemlékezést.

Teljes csönddel emlékezett New York/nagyvilag/20020911aterrortamadasra.htmlAz [origo] szeptember 11-i emlékoldala/haboru/index.html

A londoni amerikai nagykövetségnél megrendezett emlékünnepségen átadták David Blunkett belügyminiszternek azt a brit lobogót, amelyre az összedőlt Világkereskedelmi Központ romjai között leltek a mentőalakulatok. Az évfordulóra megemlékeztek Birminghamben, Manchesterben és Edinburghben is

Az ország számos intézményéhez, vállalatához hasonlóan szerda délután a londoni tőzsdén is beszüntették a kereskedést két percre. A Cantor Fitzgerald brókercég, amely 658 alkalmazottját vesztette el egy éve New Yorkban, ki sem nyitott a szerdai napra, hogy munkatársai részt vehessenek a megemlékezéseken, köztük a cég által az angliai Herefordban szerdán megtartott jótékonysági rendezvényen.