Támogatja az Irak elleni akciót Ausztrália

Vágólapra másolva!
Akár az ENSZ felhatalmazása nélkül is részt venne az Irak elleni katonai akcióban Ausztrália. A canberrai kormány korábban kapcsolatba lépett a bagdadi vezetéssel, és nem tapasztalt változást az iraki álláspontban.
Vágólapra másolva!

Részt venne az ENSZ BT felhatalmazása nélkül is az Irak elleni akcióban Ausztrália. "Az akciók olykor a Biztonsági Tanács engedélye nélkül is igazolhatók" - mondta Robert Hill védelmi miniszter.

Előzőleg Alexander Downer külügyminiszter az ENSZ i székházában találkozott iraki hivatali partnerével, Nadzsi Szabrival. Downer a találkozó előtt még úgy vélte, hogy nem elkerülhetetlen az Irak elleni háború.

A 40 perces megbeszélés után azonban közölte: nem lát lényegi elmozdulást az iraki álláspontban.

A külügyminiszter kedden tér vissza Canberrába, és részt vegyen az Irak elleni katonai akcióban való esetleges ausztrál részvételről szóló parlamenti vitában.