Nyerve vesztett Meciar Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy a Vladimír Meciar vezette mozgalom nyerte meg a pénteken és szombaton megtartott képviselő-választásokat Szlovákiában, valószínűleg a jelenlegi kormányfő vezetésével, a Magyar Koalíció Pártja részvételével, alakul kormánykoalíció. A Magyar Koalíció igen jó eredményt, 11 százalékot ért el, ez azt jelenti, hogy 20 képviselővel lesz jelen a parlamentben.
Vágólapra másolva!
Szlovákiai választások: többismeretlenes egyenlet/nagyvilag/20020917szlovakiai.html

A hivatalos végeredmény szerint a Vladimír Meciar vezette demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS-LS) a szavazatok 19,50 százalékát szerezte meg a szlovák választásokon. Mikulás Dzurinda, a jelenlegi kormányfő nevével jegyzett Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) 15,09 százalékkal a második lett. Mögötte a Robert Fico alapította SMER a szavazatok 13,46 százalékával a harmadik.

A Magyar Koalíció Pártja a várakozáson felüli 11,16 százalékos
eredményével a negyedik lett.

A Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 8,25, az Új Polgárok Szövetsége (ANO) 8,01 százalékot szerzett. Meglepetésre az új parlamentbe hetedik pártként 6,32 százalékkal Szlovákia Kommunista Pártja (KSS) is bejutott.

A magyarellenességéről híres Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS) nem érte el az 5 százalékos parlamenti küszöböt. A PSNS 1994-ben 5,4 százalékkal a Meciar-kormány koalíciós partnere volt.

A szlovákiai választásokon 70,07 %-os volt a részvételi arány.

Duray Miklós, az MKP vezetője az [origo]-nak elmondta: 20 képviselőjük lesz a parlamentben, soha nem értek még el ilyen jó eredményt. Duray szerint a legvalószínűbb, hogy az MKP részvételével alakul kormány, Mikulás Dzurinda vezetésével. Szerinte négypárti koalíció fog születni, az SDKÚ, a KHD, az ANO és az MKP részvételével. A négy párt együtt 78 mandátumot szerzett, és 76 mandátummal már parlamenti többséget lehet szerzni. Felmerült az is, hogy a Meciar vezette párt összefoghatna a SMER-rel és a kommunista párttal, de együtt is csak 72 mandátumuk lenne - mondta Duray.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) tizennégy járásban végzett az első helyen a szlovákiai képviselőválasztásokon: ennek köszönhetően az országos megmérettetésben a negyedik legjobb eredményt érte el a pártok közül, így nélküle aligha lehet jobbközép kormányt alakítani - mondta Bugár Béla, az MKP elnöke, aki csupán annyit ismert el, hogy a Dzurinda vezette SDKÚ-val, a kereszténydemokrata KDH-val és a két éve alakult Új Polgárok Szövetségével (ANO) kezdenek tárgyalni. Ennek eredménye az lehet, hogy létrejön egy 78 mandátumból álló, "vékony jégen" kormányzó koalíció. Ennek ereje ugyan csak két mandátummal haladja meg a szükséges többséget, de minden törékenységét számba véve így is a stabil kormányzást ígér. Ugyanis arculatokat nézve kikristályosodott pártokról van szó, nem olyan "rögtönzött pártokról", amelyek az eddigi Dzurinda-kormány tagjaiként lassan széthullottak, s most még a parlamenti küszöböt sem közelítették meg.

Rudolf Schuster államfő a választások előtt azt mondta: annak ad megbízást a kormányalakításra, aki hitelesen bizonyítani tudja, hogy a 150 tagú parlament legalább 76 képviselőjének bizalmát maradéktalanul élvezi. Összesen 88 mandátumra támaszkodó többséget jelentene, ha a majdani kormánykoalíciót az SDKÚ, a SMER, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a KDH alkotná.

Ugyanilyen erőviszonyt teremtene az SDKÚ, a SMER, az MKP és az ANO koalíciója. Az úgynevezett "alkotmányos", kétharmados többséget egy olyan változat tudná szavatolni, ha a SMER, az ANO, az SDKÚ, a KDH és az
MKP alkotna koalíciós kormányt.

A pártok vasárnap este, hétfőn megkezdik a koalíciós tárgyalásokat, az államfő várhatóan kedden ad megbízást kormányalakításra.