Nyolcszáz utassal felborult egy hajó

Vágólapra másolva!
Akár több száz áldozata is lehet az afrikai Gambia partjainál történt hajóbalesetnek. A nyolcszáz embert szállító komp egy viharban borult fel.
Vágólapra másolva!

A szenegáli hajót 550 ember szállítására tervezték, de Szenegál miniszterelnökének bejelentése szerint akár 800-an is a fedélzeten tartózkodhattak, amikor a tragédia megtörtént. A hajó a heves széllökések és hullámzások miatt borult fel. A híradások szerint eddig legkevesebb 40 holttestet és több mint 30 túlélőt találtak. A hatóságok attól tartanak, hogy a többi utas megfulladt a viharban.

Az utasok Szenegálban tartózkodó hozzátartozói közben összegyűltek a dakari és a zinguinchori kikötőkben. A helyszínre már rendőröket is kivezényeltek, ugyanis az emberek dühösek amiatt, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást arról, mi történt szeretteikkel.