A Siemens atombomba alkatrészt szállított Iraknak

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint a Siemens német elektrotechnikai cégcsoport több olyan egészségügyi célú elektronikai alkatrészt szállított Iraknak, amelyet atomfegyver gyártásához is fel lehet használni.
Vágólapra másolva!

Az 1998 decemberében és 1999 júniusában szállított alkatrész atombomba gyújtószerkezeteként is felhasználható - állítják az ENSZ szakosított szervezetének szakemberei, akiket az ARD német televízió idézett.

Georg Haux, a Siemens szóvivője az AFP kérdésére megerősítette, hogy a cég leszállította a szóban forgó alkatrészeket, amelyek hat ultrahangos vesekőzúzó készülék részei. Kizárta azonban annak lehetőségét, hogy az irakiak az alkatrészt ne az egészségügyben használnák fel, mert - mint mondta - a Siemens a helyszínen rendszeresen ellenőrzi a készülékeket, a meghibásodott alkatrészeket pedig csere esetén visszaszállítják a gyárba.

Az ARD szerint 1998-ban az ENSZ az "olajat élelmiszerért" elnevezésű iraki programja keretében engedélyezte először a szállítást, és csak 2001-ben állította le. A szóvivő elmondta, hogy az alkatrészeket többször is cserélték 1998 óta, jelenleg azonban a hat készülékből öt használaton kívül van, mert a Siemens a meghibásodott darabok cseréjére nem kapta meg az ENSZ engedélyét.

Az ARD ezzel kapcsolatban megkérdezte Gary Milhollin amerikai fegyverkezési szakértőt, aki azt mondta: a Siemens nem tudhatja, hogy az irakiak két ellenőrzés között az alkatrészeket nem szerelték-e ki a készülékekből, nem használták-e fel atomfegyver gyártásánál és szerelték-e vissza a készülékekbe.

Irak az elnöki palotákba is beengedi az ellenőröket/nagyvilag/20021006irak.htmlÚj BT-határozatot követel az USA Irakról/nagyvilag/20021002ujbthatarozatot.html

A cégcsoport elegendő számú alkatrészt szállított ahhoz, hogy Bagdad létre tudjon hozni egy "kis arzenált" atomfegyverből - mondta Milhollin. A német vámhatóságok szóvivője elmondta, hogy általában nem adnak engedélyt olyan alkatrész kivitelére, amely gyújtószerkezetként használható, kivéve, ha egészségügyi szállítmányról van szó.

A televízió szerint az ENSZ iraki fegyverzetellenőrei kaptak két ilyen alkatrészt, hogy ellenőrzéseik során felismerhessék, ha ilyet találnak.