Újabb orvtámadás Marylandben

Vágólapra másolva!
Kedd reggel egy buszmegállóban rálőttek egy férfire a Washington környékét rettegésben tartó sorozatgyilkos első támadásainak körzetében. Korábban kiderült, hogy hétfőn valószínűleg a sorozatgyilkos üzent az általa korábban megadott telefonszámon, ám túlságosan eltorzított hagja miatt a rendőrök visszahívást kértek tőle.
Vágólapra másolva!

A rendőrség több utat lezárt és nagy erőkkel vonult fel az újabb támadás körzetében, a Montgomery megyei Silver Springben. Az áldozat egy férfi, akit a mellkasán ért a lövés, pár perccel reggel hét óra előtt. A meglőtt férfit kórházba szállítoták, ám állapotáról még nincsenek információk. A hatóságok még nem tudják, hogy az eset összefügg-e a washigtoni rém korábbi támadásaival.

Korábban a rendőrség arra kérte azt a telefonálót, aki üzenetet hagyott azon a számon, amit feltehetően maga az orvgyilkos adott meg, hogy hívja őket újra. A hétfői telefonáló ugyanis egy szerkezettel annyira eltorzította a hangját, hogy érthetetlen volt amit mondott.

Charles Moose, Montgomery megyei rendőrfőnöke immár harmadszor üzent a feltételezett tettesnek. Az üzengetés akkor kezdődött, amikor a rendőrök találtak egy levelet a legutolsó támadás helyszínén. Ebben a levélben a gyilkos pénzt követelt és további gyilkosságokkal fenyegetőzött - közölték hétfőn a rendőrök. A levélre egy telefonüzenet hívta fel a figyelmüket, amelyet az orvlövésszel kapcsolatban felállított telefonszámra mondtak. A telefonáló a rendőrök szerint ismeretlen eredetű akcentussal beszélt.

A levelet jelenleg az FBI szakértői vizsgálják: DNS-mintákat keresnek rajta, és az írást elemzik, valamint összehasonlítják a korábban talált tarot-kártyán szereplő írással, de a CNN rendőrségi forrásai szerint a két írás nem hasonlít.

Eközben kiderül, hogy a szombati lövést is abból a fegyverből adták le, amelyekket a korábbi támadásokat elkövették. Így a marylandi ámokfutó kilenc gyilkosságon kívül, már három ember súlyos sérülését okozta.