Amerika foglyokat enged el Guantánamóról

Vágólapra másolva!
Az afganisztáni harcok idején elfogott, feltételezett al-Kaida-tagok és tálibszimpatizánsok közül elenged néhány foglyot az USA. Egyelőre nem tudni, hogy a Guantánamón őrzött közel 600 fogoly közül hányan térhetnek haza.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hatóságok közölték, hogy szabadon engednek néhány foglyot a guantánamói katonai támaszpontról. Itt őrizik azt a közel 600 embert, akiket körülbelül egy évvel ezelőtt fogtak el Afganisztánban. A feltételezett al-Kaida-tagokat és a tálib rendszer támogatóit ítélet és tárgyalás nélkül börtönözték be.

Donald Rumsfeld védelmi miniszter a BBC-nek elmondta, akiket elengednek, többé nem jelentenek veszélyt. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány fogoly térhet haza és mikor. A miniszter hozzátette: még az sem dőlt el, hogy az illetőket átadják-e hazájuk kormányának, vagy szabadon távozhatnak. Bebörtönzésük óta eddig egy fogoly térhetett haza, miután kiderült róla, hogy elmebeteg.

Világszerte tiltakozásokat váltottak ki azok a módszerek, ahogy a fegyencekkel bántak a guantánamói támaszponton: gyakran bekötötték a szemüket, és lábbilincset hordtak. Az USA azonban ragaszkodott hozzá, hogy ezek az emberek illegális harcosok, és nem hadifoglyok.