Bush Kína segítségét kéri Irak lefegyverzéséhez

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok azt reméli, hogy Kína tartózkodni fog a Biztonsági Tanácsban az Irak teljes leszereléséről tartandó szavazásnál. Erről személyesen tárgyalt az amerikai elnök és a kínai államfő.
Vágólapra másolva!

George Bush amerikai elnök pénteken texasi birtokán arra kérte a nála vendégeskedő Csiang Cö-min kínai államfőt, hogy támogassa az Irak leszereléséről a Biztonsági Tanács elé terjesztett szigorú amerikai határozattervezetet.

"Kína egyetért azzal, hogy Iraknak maradéktalanul végre kell hajtania az ENSZ határozatait. Ma arra kértem Csiang elnököt, támogassa az új határozatot, amely felszólítja Irakot, hogy számolja fel tömegpusztító fegyvereit" - mondta a találkozó után Bush elnök crawfordi birtokán.

Az amerikai kormány arra számít, hogy Kína nem él vétójogával, hanem tartózkodni fog a Biztonsági Tanácsban a szavazásnál, amelyet feltehetően a jövő héten ejtenek meg.