Hidegháborús gázt használtak a kommandósok

Vágólapra másolva!
Lev Fjodorov, az orosz Vegyi Biztonságért Felelős Szövetség vezetője szerint a hidegháborúban kifejlesztett gázt használtak szombati túszmentő akciójuk során a kommandósok. Fjodorov úgy tudja: a gázt az ellenség ártalmatlanná tételére fejlesztették ki, hatása nem halálos.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA szakértő szerint a gáz arra szolgált, hogy átmenetileg semlegesítse az ellenséges erőket, de hatásai visszafor-díthatók, ezért a gáz nem halálos, ha felnőtt emberek lélegzik be. A színházban viszont sok volt az öreg és gyerek, akiknek nem bírta a szervezete a gáz hatását, ami számukra halálos volt - fogalmazott Fjodorov. Hozzátette, hogy a zárt tér miatt képtelenség lett volna megúszni az akciót civil áldozatok nélkül. Ugyanakkor tagadta, hogy az akcióban ideggázt használtak volna a különleges erők, mivel szerinte csak ilyen, altató hatású vegyi fegyverrel vannak felszerelve a különleges csapatok.

Hétfő estére 117-re emelkedett a szombati moszkvai túszmentő akció civil halálos áldozatainak száma, akik közül mindössze egyetlen ember nem a gáz hatása miatt vesztette életét.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a több mint 50 megölt túszejtő közül hányan haltak meg gázmérgezés következtében. A 32 férfi és 18 női csecsen terroristán kívük, akik életüket vesztették az épület visszafoglalásakor, négy további túszejtőt őrizetbe vettek. Egyiküket kórházban ápolják.

Elemzések, riportok a moszkvai túszdrámáról/nagyvilag/20021024elemzesek.html

Idő közben több mint 200 embert hazaengedtek a moszkvai kórházakból, további 405 túszt, köztük kilenc gyereket azonban még mindig bent tartanak, mert további kezelésre szorulnak a gáz káros hatásai miatt. 45 személy állapota továbbra is súlyos. A moszkvai polgármester-helyettest, aki szombaton megtekintette a tragikus ostrom helyszínét szintén gázmérgezés miatt ápolják.

A moszkvai sajtóban napvilágot látott vélemények szerint az áldozatok nagy számának egyik oka, hogy a helyszínen tartózkodó mentők nem tettek meg mindent az áldozatok életéért. A mentőosztag egyik tagja egy moszkvai napilaknak elmondta: azért nem tudtak mindenkin azonnal segíteni, mert nem volt a helyszínen elég hordágy és egyéb orvosi felszerelésből is kevés volt, mivel nem készültek fel előre az áldozatok nagy számára.