Koszovó: Rugova pártja győzhet a nagyvárosokban

Vágólapra másolva!
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által közzétett részeredmények szerint Ibrahim Rugova koszovói elnök pártja, a Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) fölényes győzelmet aratott a szombati tartomány helyhatósági választáson. A párt ezzel megszerezte a legnagyobb városok irányítását.
Vágólapra másolva!

A közel 1,32 millió szavazásra jogosult polgár közül 713 ezren voksoltak, ami 54 százalékos részvételi arányt jelent. A szavazatok 87 százalékának összeszámlálása után az LDK a 30 tartományi önkormányzat közül 18-ban vezet.

Minden nagyobb város - illetve a közigazgatásilag hozzá tartózó település - önkormányzatában az LDK győzött. Rugova pártja adhatja majd a legtöbb képviselőt többek között Pristinában, Kosovska Mitrovicában, Pec városában, Podujevóban, Prizrenben, Djakovicában, Urosevacban, Orahovacban és Gnjilanéban.

A második helyen a Hasim Thaqi vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) áll, amely hat, kisebbnek mondható önkormányzatban vezet. A szerb politikai pártoknak és szervezeteknek négy koszovói önkormányzatban - Zvecanban, Strpcéban, Leposavicban és Zubin Potokban - lesz többsége.

A választások előtt a koszovói szerbek politikai vezetői az említett négy városban, illetve Novo Brdóban lakó honfitársaikat a választáson való részvételre kérték, a többi település szerb lakóit azonban a választások bojkottjára szólították fel. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy Novo Brdo esetében nem váltak be a számítások, mert ott Thaqi pártja áll győzelemre.

A Ramus Haradinaj vezette Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) egy önkormányzatban, Decaniban vezet.