Szocialista elnöke van Brazíliának

Vágólapra másolva!
Luiz Inacio Lula da Silva, baloldali jelölt nyerte a brazil elnökválasztás második fordulóját, ezzel az ország történetében először szocialista politikus veheti kezébe az irányítást. A második fordulóra azért volt szükség, mert az előzőben egyik jelölt sem szerezte meg az abszolút többséget.
Vágólapra másolva!

A brazil közéletben csak Lulanak nevezett jelöltre, első felmérések szerint a választók 63 százaléka szavazott, ellenlábasa Jose Serra a szavazatok 37 százalékát kapta, ezzel egyértelművé vált: Brazíliát a történelemben először szocialista politikus irányíthatja.

Elemzők szerint az egykor fémipari munkásként dolgozó és szakszervezeti aktivistaként tevékenykedő Lula nehéz helyzetben van, mivel az ország gazdasága 260 milliárd dolláros adóssággal küszködik. A szocialista politikus győzelme új reményeket adhat az ország szegényeinek, de megfigyelők szerint az üzleti élet, főként a befektetők kritikusan reagálhatnak a nem várt politikai fordulatra.