Túlélte a kilométeres zuhanást

Kisebb sérülésekkel szerencsésen túlélt egy ezer méteres zuhanást az a jugoszláv katona, akinek mindkét ejtőernyője rosszul működött egy gyakorló ugrás során. A katona zuhanás közben átütötte a katonai repülőtér egyik épületének tetejét, és kisebb sérülésekkel és zúzódásokkal ugyan, de élve megúszta a kalandot. A férfi igen bátor, mert pár nap múlva újra ugrott és ekkor minden remekül sikerült.

A Nisben állomásozó  63. jugoszláv ejtőernyős dandár kötelekébe tartozó Dragan Csurcsics kedden hajtotta végre a majdnem végzetessé váló ugrást. Fő ejtőernyője ugyanis nem nyílt ki, mire Csurcsics megpróbálta a tartalékernyőt működésbe hozni: a két ernyő ekkor azonban egyszerre nyílt ki és összegabalyodott. A baleset szemtanúi az ejtőernyő átvizsgálása után nem tudták megállapítani, hogy az miért nem lépett működésbe. Nem találtak ésszerű magyarázatot arra sem, hogy a férfi hogyan élhette túl a zuhanást. Egyikük szerint csoda történt, az ejtőernyőst csak az isten mentette meg.

A negyvenéves Csurcsics egyébként tapasztalt ejtőernyős: mintegy háromezer ugrást tud maga mögött, tavaly pedig a második helyen végzett a jugoszláv ejtőernyős bajnokságon. A jelek szerint a félelmetes zuhanás sem vette el kedvét a sportágtól; csütörtökön újra ugrott, ezúttal probléma nélkül. 

Szintén jugoszláv állampolgár az a Vesna Vulovics, aki 1972-ben Csehszlovákia felett tízezer méteres magasságból zuhant le egy hóval borított erdőre, miután felrobbant az utasszállító repülőgép, amelyen utaskísérőként dolgozott. Szinte minden porcikáját összetörte, de életben maradt. A hölgy ezzel sajátos csúcsot mondhat magáénak: rajta kívül még senki sem élt túl ilyen magasságból ejtőernyő nélküli zuhanást.