Megvan az új izraeli kormány első minisztere

Vágólapra másolva!
A szerdán lemondott izraeli védelmi miniszter helyére Saul Mofaz nyugalmazott tábornok került. Megfigyelők szerint Mofaz a palesztinokkal szembeni kemény kéz taktikáját pártolja.
Vágólapra másolva!

Saul Mofaz nyugalmazott tábornok, volt vezérkari főnök áll az izraeli védelmi tárca élén. Mofaznak Ariel Saron miniszterelnök ajánlotta fel a tisztséget az izraeli kormányválság után. Saron új kormányában az 53 éves Saul Mofaz Benjamin Ben-Eliezer munkapárti védelmi minisztert fogja helyettesíteni, aki szerdán nyújtotta be lemondását. Megfigyelők szerint Mofaz a palesztinokkal szembeni kemény kéz taktikáját pártolja.

Az izraeli nagykoalíciós kormány akkor omlott össze, amikor a Munkapárt elnöke, Ben-Eliezer lemondott és vele hét miniszter is kilépett a kormányból. A jobboldali Likud és a baloldali Munkapárt nem tudott megegyezni, hogy a telepesekre vagy szociális célokra költsenek 147 millió dollárt. A munkapárti miniszterek lemondására Ariel Saron Likud párti miniszterelnök kijelentette: továbbra is ő fogja vezetni az országot. A miniszterelnök nem akar előrehozott választásokat, ezért próbál új partnerek után nézni.