A második őrizetbevétel Balin

Vágólapra másolva!
A hétfői őrizetbe vétel után kedden egy másik férfit is elfogott az indonéz rendőrség Jakartában. A nyomozók közlése szerint a férfi büntetett előéletű, azt azonban még nem erősítették meg, hogy gyanúsítottként kezeleik-e.
Vágólapra másolva!

A rendőrség kedden őrizetbe vett még egy indonéz férfit Jakartában a Bali szigeti robbantással kapcsolatban - ezzel két gyanúsított jutott rendőrkézre az elmúlt 24 órában a merénylet szemtanúi által összeállított három fantomkép alapján. A kedden elfogott másik férfit már ismerte a rendőrség, mivel büntetett előéletű - jelentette az AP.

Az első férfit még hétfő este fogták el, miután a szumátrai Medan városában hamis útlevéllel próbált feljutni a malajziai Penangba tartó repülőgépre. A rendőrség szerint az őrizetbe vett 28 éves Zulfan arcvonásai feltűnően hasonlítanak az egyik gyanúsított fantomképére, s hamis útlevele mellett hamis személyi igazolványt is használt.

A hatóságok közlése szerint legalább tíz szálon fut a nyomozás a tettesek után, s mintegy 120 fős nemzetközi nyomozócsapat dolgozik az ügyön. A rendőrség egyelőre nem jelentette be, hogy a két őrizetest gyanúsítottként kezelik-e. Az indonéz rendőrség november 2-án már őrizetbe vett egy 33 éves férfit az üggyel kapcsolatban, azonban kihallgatását követően félreértésre hivatkozva szabadon engedte.

A Bali szigetén október 12-én elkövetett pokolgépes robbantások óta, amelyeknek az áldozatai túlnyomó többségükben külföldi nyaralók voltak, a rendőrség három férfi fantomképe alapján nyomoz.