Bush-Medgyessy találkozó a Fehér Házban

Vágólapra másolva!
A Fehér Házban fogadta a magyar miniszterelnököt az amerikai elnök. Medgyessy célja, hogy a megingott amerikai bizalmat helyreállítsa Magyarország NATO-tagsága kapcsán.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter miniszterelnököt helyi idő szerint pénteken délután a Fehér Házban fogadta George W. Bush amerikai elnök. Medgyessy Péter nagyon izgalmasnak, érdekesnek nevezte az amerikai elnökkel pénteken folytatott megbeszélését. A Fehér Házban megtartott közel félórás tárgyaláson jelen volt Kovács László külügyminiszter, Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, valamint Simonyi András nagykövet.

Medgyessy Péter a találkozó után a Fehér Házból távozóban kijelentette, hogy a találkozó időzítése két szempontból is nagyon jó volt: egyrészt gratulálhatott George W. Bushnak a republikánus párt törvényhozási választási győzelméhez, másrészt valamivel megbeszélésük előtt született meg a Biztonsági Tanács határozata Irakról. Úgy vélekedett, hogy ez utóbbi Bush elnök személyes sikere.

A kormányfő elmondta, hogy új fejezetet akarnak nyitni a magyar-amerikai kapcsolatokban. A nemzetközi kérdésekről véleményt cserélve a miniszterelnök elmondta az amerikai elnöknek, hogy Magyarország stabilizáló szerepet akar játszani a közép-európai térségben. A térség igényli is ezt stabilitást.

A találkozón szó esett Irakról is. A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja az Egyesült Államok iraki politikáját, mivel a tömegpusztító fegyvereket valós veszélynek tartja. Remélhetőleg a Biztonsági Tanács határozata alapján lehetséges a békés megoldás.

Nem esett szó Medgyessy Péter eddigi washingtoni tárgyalásain hagyományos értelemben vett rakétatelepítésről Magyarországra. A magyar kormányfő pénteken beszélt erről a Magyar Televízió Este című műsorának adott műholdas interjújában. Az szóba kerülhet, hogy az ország biztonságát például radarberendezésekkel növelni kell, de még erről sem esett szó tárgyalásai során - jegyezte meg. Medgyessy Péter nem beszélt az Egyesült Államok elnökével, George W. Bushsal arról, hogy a magyar honvédelem fejlesztése elmaradt a NATO-nak tett ígéretek szintjétől.

A miniszterelnök véleménye szerint a magyar honvédelemre a költségvetésből fordítandó összegek nagyságát a gazdaság lehetősége és helyzete határozza meg. Cáfolta, hogy a 2003. évi költségvetésből a honvédelem kapná a legtöbb pénzt. Azt azonban biztosnak ítélte, hogy a lemaradásból valamit pótolni kell. Én csak akkor vagyok ebben partner, ha közben megindul a haderőreform - szögezte le, hozzátéve, hogy az adófizetők pénzét akkor lehet tisztességesen és jól felhasználni, ha a források nem feneketlen zsákba ömlenek, és az átalakuló honvédségnek több lehetősége lesz arra, hogy garantálja az ország biztonságát.

Medgyessy Péter pénteken találkozik az amerikai kormányzat szinte valamennyi meghatározó tagjával: Donald Rumsfeld védelmi, Colin Powell külügyminiszterrel, majd a Fehér Házban Richard Cheney alelnökkel. Délelőtt ő fogadta szálláshelyén, a Fehér Házzal szemközti Blaire House elnöki vendégházban John Ashcroft igazságügyi minisztert.

A miniszterelnök délelőtt az amerikai kereskedelmi kamarában, valamint a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában járt, és mindkét helyen előadást tartott. Rövid időre bekapcsolódott Csillag István gazdasági miniszter és amerikai partnere, Samuel Bodman ügyvezető kereskedelmi miniszter tárgyalásaiba, majd délben vezető amerikai üzletemberekkel ebédelt.