Lezuhant egy repülő a Fülöp-szigeteken

Vágólapra másolva!
Egy 34 embert szállító kisrepülő zuhant le a Fülöp-szigetek fővárosában nem sokkal az után, hogy felszállt a manilai reptérről. A Fokker-27 típusú repülő egy helyi érdekű társaság, a Laoag Air gépe volt és a felszállást követően Loaog túristaközpontba vette volna az irányt.
Vágólapra másolva!

A hétfőn hajnalban, helyi idő szerint 6 óra körül balesetet szenvedett Fokker a manilai öböl vizébe zuhant. Szemtanúk beszámolója szerint a gép nem sokkal felszállás után a motor hibájára utaló hangot hallatott.

Adelberto Yap, a helyi légiközlekedési irányítók vezetője elmondta: a vízbe zuhanás után a gép kettétört. A környéken tartózkodó halászhajók azonnal a túlélők keresésébe kezdtek. Helyi sajtóközlések szerint eddig két halottat találtak, öt embert komolyabb sérülések nélkül, hetet viszont súlyos sérülésekkel emeltek ki a vízből. Számos külföldi, elsősorban kínai, tajvani és dél-koreai személyek, de állítólag ausztrálok is utaztak a gépen.