Bush négy órára Bukarestbe látogat

Vágólapra másolva!
George W. Bush amerikai elnök a jövő héten rövid eszmecserére villámlátogatást tesz a román fővárosban - jelentették be hivatalosan Bukarestben.
Vágólapra másolva!

A román államfő szóvivőjének bejelentése szerint az Egyesült Államok elnöke a prágai NATO-csúcsot követően jövő szombaton délután négy órát tölt Bukarestben, ahol eszmecserét folytat vendéglátójával, Ion Iliescu elnökkel és beszédet mond a Forradalom-téren sorra kerülő nagygyűlésen. Busht több mint kétszáz újságíró kíséri el négyórás bukaresti villámlátogatására.