Iraki tábornok őrizetben Dániában

Vágólapra másolva!
A dán rendőrség kedden őrizetbe vette a Dániában élő Nizar al-Hazraji volt iraki tábornokot, és vádemelést javasolt ellene az észak-iraki kurdok ellen 1988-ban vegyi fegyverrel elkövetett tömeggyilkosság miatt.
Vágólapra másolva!

A dán rendőrség 2001 októbere óta folytat vizsgálatot az ügyben, kurd menekültek panasza alapján, akik szerint al-Hazraji bűnrészes volt abban a vegyi támadásban, amelynek több ezer kurd esett áldozatul. Al-Hazraji tagadja a vádat. Azt állítja, hogy nem volt befolyása a tömegmészárlást végrehajtó katonai alakulatra, s az akciót közvetlenül Szaddám Huszein elnök és bizalmasa, Ali Haszán al-Madzsid szervezte. Szerinte az iraki kormány terelte rá a gyanút, hogy hitelét veszítse az ország ellenzéki csoportjai szemében.

A 64 éves Al-Hazraji a legmagasabb rangú iraki katonatiszt, aki eddig megszökött a Szaddám Huszein által vezetett országból: 1995-ben Jordániába távozott. Saját bevallása szerint Szaddám tanácsadójaként annak idején bírálta Kuvait lerohanásának tervét (amely az 1991-es öbölháborúhoz vezetett), s ezért házi őrizetbe helyezték. 1999 júliusában feleségével és kisfiával együtt érkezett Jordániából Dániába, amelynek hatóságai azonban nem adták meg számára a kért politikai menedékjogot.