Az izraeli hadsereg bevonult Betlehembe

Vágólapra másolva!
A csütörtöki öngyilkos merényletre válaszul az Izraeli hadsereg bevonult Betlehembe péntek hajnalban. A várost házról házra kutatják át a katonák - harminc feltételezett terroristát keresnek. A csütörtöki támadásban 11 ember vesztette életét, és 50-en sebesültek meg.
Vágólapra másolva!

Gyalogosokkal és páncélozott járművekkel vonult be az izraeli hadsereg Betlehembe péntek hajnalban. A hadművelet válaszlépés a csütörtöki 11 áldozatot követelő jeruzsálemi bombatámadásra. A katonák házról házra kutatják át a várost, elsősorban 30 feltételezett palesztin fegyverest keresnek, napfelkeltéig kilenc embert vettek őrizetbe. A hadsereg körülvette a Dehejsa menekülttábort, valamint lezárta a Születés templomát, ezzel akarják megelőzni, hogy palesztin fegyveresek próbáljanak meg menedéket keresni ott. Katonai egységek vonultak be legalább egy környező településre is, és több lakóházat kiürítettek.

Az izraeli katonai szóvivő szerint a palesztin fegyveresek terrorista infrastruktúrát építettek ki Betlehemben, miután az izraeli csapatok kivonultak onnan idén augusztusban, egy bizalomnövelő megállapodás keretében. Izrael bejelentette, hogy ezt a megállapodást semmisnek tekintik a csütörtöki merénylet miatt, melyet a Hamasz vállalt magára. Az öngyilkos merénylő - valószínűleg a 23 éves betlehemi palesztin, Nael Abu Hilail - egy zsúfolt buszon hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet csütörtökön.

A BBC helyszíni tudósítója szerint a Betlehem utcáin katonák ellenőrzik a kijárási tilalom betartását, a Születés temploma bejáratait pedig tankokkal őrzik. Itt idén tavasszal 124 palesztin fegyveres keresett menedéket, akik több mint egy hónapon keresztül kitartottak az izraeli ostromzár ellenére. A templomot végül egy megállapodás alapján hagyták el a palesztinok.