A zavargások elől Londonba költözik a Miss World

Vágólapra másolva!
Nigériából Londonba viszik a Miss World világszépségversenyt a szervezők, miután az afrikai országban legalább száz emberéletet követeltek a muszlimok tiltakozásai nyomán kirobbant zavargások.
Vágólapra másolva!

Az idei szépségverseny szervezői szombaton jelentették be, hogy a nigériai helyszínt lemondják, s a seregszemle döntőjét december 7-én, vagyis az eredetileg tervezett időpontban, de Londonban tartják meg. A döntést a kialakult nigériai helyzet elemzése, s a kilencven résztvevő véleményének megkérdezése után hozták meg.

Száz halott a nigériai szépségverseny miatt/nagyvilag/20021122tucatnyi.html

A hét közepén a Nigéria északi részén fekvő Kadunában muzulmánok és keresztények között zajlott heves összecsapások következtében legalább százan haltak meg, s több mint félezer ember került kórházba. A zavargásokat szerdán robbantotta ki egy olyan újságcikk, amelyet a helyi muzulmánok vallásgyalázónak találtak.

A This Day napilapban november 16-án megjelent írás ugyanis egy lapon említette Mohamed prófétát és a világszépségverseny részvevőit. Eleinte főleg a felbőszült muzulmánok léptek fel támadólag, de aztán a keresztények bosszút álltak, és az adok-kapok újabb templomok, illetve mecsetek felgyújtásához vezetett.