Prodi elutasítja az ukrán és az orosz EU- csatlakozást

Vágólapra másolva!
Kategorikusan elutasította szerdán Romano Prodi, hogy az olyan szovjet utódállamok mint Ukrajna csatlakozhatnának az Európai Unióhoz (EU), Oroszország EU-tagságának lehetőségét pedig az ország "túl nagy méreteire" hivatkozva zárta ki.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság elnöke a Volkskrant című, szociáldemokrata irányultságú holland lapban közölt nyilatkozatában hangsúlyozta: az olyan szovjet utódállamoknak, mint Ukrajna, egyszerűen nincs helyük a kibővített EU-ban, Oroszország pedig "túl nagy" ahhoz, hogy csatlakozzon az unióhoz. Tíz, többségében egykori szocialista ország - köztük Magyarország - várhatóan idén decemberben lezárja uniós csatlakozási tárgyalásait, 2004 májusában pedig EU-taggá válik. Mint a Reuters megjegyezte, a tagjelöltek között található Lengyelország, amelynek hosszú közös határa van a szovjet utódállam Ukrajnával és Fehéroroszországgal. A jelöltek között van a három balti állam - Észtország, Lettország és Litvánia - is, amelyeknek pedig Oroszországgal közös határuk van.

Prodi fontosnak tartotta annak a kérdésnek a felvetését, hogy mi történik majd a mostani, sok országra kiterjedő EU-bővítés után. "Hol végződik Európa? A balkáni országok csatlakozni fognak, ők ide tartoznak. Törökország hivatalos tagjelölt, ez is világos. De Marokkó, Ukrajna vagy Moldova? Nem látok rá semmi okot" - hangoztatta a brüsszeli bizottság elnöke.

Prodi elmondta, hogy Vlagyimir Putyin minapi brüsszeli látogatásán kikérte véleményét egy orosz EU-csatlakozás lehetőségéről, de a bizottsági elnök egyenesen az orosz államfő szemébe mondta: "Nem, az Önök országa túl nagy." Oroszország nyilvánosan még nem jelezte, hogy csatlakozni szeretne az unióhoz, bár az már most is a legnagyobb kereskedelmi partnere, a keleti irányú bővítéssel pedig ez még inkább így lesz. Prodi pedig a Reutersnek korábban úgy írta le távlati elképzeléseit, hogy a kibővített EU-t "baráti államok gyűrűje" veszi majd körül, Oroszországtól Marokkóig, amelyekkel az EU minden megoszt, kivéve magát a uniós tagságot.