Belgium és Svájc a melegek házassága mellett

Vágólapra másolva!
Belgiumban a törvényhozás felsőháza megszavazta az azonos neműek házasságkötéséről szóló törvényt, amelyet még a képviselőháznak is jóvá kell hagynia. Svájcban a kormány elfogadta, és a parlament elé terjeszti az erről szóló törvényjavaslatot.
Vágólapra másolva!

Két évvel az azonos neműek párkapcsolatának törvényesítése után Belgiumban a törvényhozás felsőháza, a szenátus továbblépett és csütörtökön megszavazta a házasságkötésükről szóló törvényt is. Ha a törvényt a képviselőház is jóváhagyja, az azonos nemű párok házasságot is köthetnek.

Jogaik és kötelességeik a különnemű párokéhoz hasonlóak lesznek, például az adózásban, az öröklésben, társadalombiztosításban. A gyermekeket és a leszármazást illetően viszont nem. Ha például egy leszbikus pár egyik tagja gyereket szül, a vele házasságban élő nőt a törvény nem tekinti majd ugyanúgy a gyerek szülőjének, mint a különnemű házasságokban az apát. Hosszas viták után a szenátus elvetette, hogy a homoszexuális párok gyereket fogadhassanak örökbe.

A svájci kormány olyan törvényjavaslatot fogadott el pénteken - és készül a parlament elé terjeszteni -, amelynek értelmében az egynemű párok is bejegyeztethetik kapcsolatukat az anyakönyvi hivatalban. A szövetségi tanács (kormány) közlése szerint a törvényjavaslatnak az a célja, hogy véget vessen a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetésének, és segítsen az előítéletek felszámolásában.