Kimenekítették a külföldieket Elefántcsontpartról

Vágólapra másolva!
Elefántcsontparton a fegyszerszünetet ellenőrző francia katonák vasárnap kimenekítették az ország nyugati részéről a francia és más országból származó állampolgárokat. Man városában korábban katonák csaptak össze a lázadókkal.
Vágólapra másolva!

Francia közlés szerint az összecsapásokban tíz lázadó vesztette életét. A településről két francia repülővel 170 személyt szállítottak az ország központjába, Abidjanba. Korábban a repülőteret a katonák visszafoglalták a lázadóktól. Arról egyelőre nincs hír, hogy a menekítési akciót követően a francia katonák elhagyták-e a lázadók által ellenőrzött nyugati városokat.

Elefántcsontparton egy államcsínykísérlet után szeptember közepén kezdődtek a harcok a kormányerők és az Elefántcsontparti Hazafias Mozgalom nevet viselő lázadók között. A fegyveres konfliktus résztvevői ugyan október végén béketárgyalásokat kezdtek Togóban, de azok kevés eredményt hoztak és a teljes nyugalom azóta sem állt helyre az országban.