Székhez kötözte egy japán tanár diákját

Egy általános iskolai tanító Japánban betömte két tanítványa száját, majd az egyiket székéhez kötözte. A gyerekeket azért büntette meg így a tanító, mert zavarták az órát. Az egyik gyerek szülei feljelentették a tanárt, aki ellen vizsgálat indult.

Az eddigi vizsgálatok szerint a két gyerek egymással beszélgetett, és nem figyelt a tanárra. A tanár először büntetésből leültette őket a földre, ám ők tovább beszélgettek. Ekkor a tanító ragasztószalaggal leragasztotta mindkettőjük száját.

Az egyik gyereket ezután ráültette egy székre, hátraszorította kezeit és ragasztószalaggal a székhez kötözte. Mindkét gyerek percek alatt kiszabadította magát, és egyiküknem sem esett komoly bántódása.

A tanár ellen korábban is érkezett már feljelentés, ugyanis októberben már szintén leragasztotta egy diákja száját - írta az Ananova.