MKP: Nem a kormányt képviselte Dzurinda Budapesten

Vágólapra másolva!
"Furcsa módon" járt el Mikulás Dzurinda Budapesten, amikor a kedvezménytörvényről tárgyalt. Nem tudni ugyanis, hogy kit képviselt, ha egyszer Szlovákiában sem a kormány, sem a parlament, sem a kormánypártok koalíciós tanácsa nem tárgyalt a magyar jogszabályról.
Vágólapra másolva!

Ennek a véleménynek A. Nagy László, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti képviselője, a szlovák törvényhozás emberjogi és kisebbségi bizottságának elnöke adott hangot a TA3 nevű szlovák hírtelevízióban. A. Nagy nem érti, hogy kinek, vagy mely testületnek az álláspontját tolmácsolta kedden a Medgyessy Péter magyar kormányfővel tárgyaló Mikulás Dzurinda, aki eleve elvetette a magyar jogszabály szlovákiai érvényesítésének lehetőségét, egyszersmind a szlovák fél tizenöt pontban felsorakoztatott ellenvetéseit adta át írásban a magyar miniszterelnöknek.

Az MKP politikusa azt feltételezi, hogy Dzurinda "belpolitikai indítékok" miatt lépett úgy, ahogy lépett. Jóllehet, az MKP a kedvezménytörvény módosítását megelőző folyamatban vállalásának megfelelően teljesítette közvetítői feladatát, ezzel szemben a szlovák kormányfő a megállapodásoktól teljességében eltérő állásponttal állt elő Budapesten, azzal a tizenöt ellenvetést tartalmazó dokumentummal, amelynek létezéséről a szlovák térfélen lezajlott folyamatban szó sem esett - emlékezetett rá a képviselő.

Szlovákiai nem a kedvezménytörvényre/nagyvilag/20021201szlovakiai.html

Vitapartnere, Dusan Caplovic, a Robert Fico vezette ellenzéki SMER képviselője a vitaműsorban azt kifogásolta, hogy a magyar fél "a szlovák külügyminisztérium tizenöt pontból álló dokumentumának" egyetlen pontját sem méltányolta. Caplovic felszólította az MKP-t, hogy határolódjon el a kedvezménytörvénytől és fejtsen ki nyomást annak érdekében, hogy a magyar jogszabályt "lesöpörjék a közép-európai asztalról." Ellenkező esetben pártja támogatni fogja a szlovák szuverenitást megőrizni hivatott ellentörvényt, amely a magyar kedvezménytörvény hatásait lesz hivatott semlegesíteni.