Ankara megnyitja légibázisait az USA-nak

Vágólapra másolva!
Egy Irak elleni háború esetén Törökország kész az amerikai harci repülőgépek rendelkezésére bocsátani légitámaszpontjait - jelentette ki kedden Yasar Yakis török külügyminiszter. Értésre adta ugyanakkor: országa visszautasítaná, hogy területéről induljon egy Irak elleni szárazföldi offenzíva.
Vágólapra másolva!

"Készek vagyunk együttműködni az Egyesült Államokkal" - mondta Yakis újságíróknak, miután Jack Straw brit külügyminiszterrel tárgyalt a török fővárosban. "Az együttműködés a légtér megnyitását és a támaszpontok rendelkezésre bocsátását jelenti" - tette hozzá a török külügyminiszter.

Mindazonáltal emlékeztetett arra, hogy az ENSZ november 8-án elfogadott, 1441-es számú biztonsági tanácsi határozata "nem ad felhatalmazást automatikus fegyveres beavatkozásra". Hangsúlyozta, hogy Ankara az iraki probléma katonai erő nélküli megoldását részesíti előnyben, és ennek érdekében minden lehetséges erőfeszítést figyelembe kell venni, még mielőtt katonai erőhöz folyamodnának. "Ha azonban arra kerül a sor, természetesen együtt fogunk működni az Egyesült Államokkal, amely nagy szövetséges, és amellyel kitűnő kapcsolataink vannak" - mondta az új török kormány külügyminisztere.

A nap folyamán Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes is Ankarában tárgyalt, hogy Abdullah Gül miniszterelnöktől megszerezze Törökország támogatását egy Irak elleni katonai csapáshoz.