Harmincezer dollár a bali merényletért

Vágólapra másolva!
A bali szigetén elkövetett merényletért harmincezer dollárt (közel hét millió forintot) fizetett a megbízó. A közel kétszáz halottat követelő merényletért kapott pénzt a Dzsemáa Iszlámija szervezet operatív főnöke már el is költötte.
Vágólapra másolva!

Mindössze harmincezer dollárjába (alig hét millió forintba) került a megbízóknak a Bali szigetén októberben elkövetett terrorakciók végrehajtása - mondta pénteken Made Mangku Pastika, a merényletek ügyében nyomozó csoport vezetője.

Pastika szerint Mukhlas, a Dzsemáa Iszlámija szervezet operatív főnöke kihallgatásakor beismerte, hogy az akciók végrehajtása előtt - két részletben - harmincezer dollárt kapott egy Van Min nevű malajziai férfitól, s az összeget teljes egészében elköltötte. Van Min a maláj hatóságok őrizetében van és kihallgatása során egyebek között erről a harmincezer dollárról is szeretnének információkat kapni.

Mukhlast kedden a Jáva szigetén lévő Solo városában vették őrizetbe nyolc társával együtt. A bali akciókkal foglalkozó nyomozó csoport vezetője szerint Mukhlas vette át a Dzsemáa Iszlámija akcióinak operatív irányítását a korábbi vezetőtől, a szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrorakciók óta szökésben lévő Hambalitól.

Az indonéziai Bali szigetén október közepén nagy erejű pokolgép robbant egy népszerű üdülőhely mulatónegyedében, egy éjszakai bárban. A merényletben közel kétszázan meghaltak, főleg külföldi turisták. Az ügyben már több gyanúsítottat letartóztattak.