Tíz napon belül állásfoglalás az iraki atomprogramról

Vágólapra másolva!
Tíz napon belül kiadja az első állásfoglalását a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a kézhez vett iraki fegyverzetekről készült iraki jelentésről. Szaddamék 12 ezer oldalon magyarázkodnak, az amerikaik szerint tele lesz a szöveg hazugságokkal.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tíz napon belül szándékozik a vasárnap kézhez vett iraki jelentésről az első állásfoglalást az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszteni, s a végleges jelentést január végére készíti el - jelentette be Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója.

A dokumentum vizsgálata főleg a fordítás miatt vesz ennyi időt igénybe: a 12 ezer oldalas jelentésből mintegy 2100 oldal foglalkozik Irak nukleáris programjával, s ebből legalább 300 oldalt arab nyelvről kell angolra fordítani.

Az iraki fegyverzetekről szóló dokumentum vasárnap érkezett meg Bécsbe, a NAÜ székhelyére, a jelentés két másik példánya pedig közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban érkezik meg New Yorkba, az ENSZ székhelyére. Az egyik példány a Biztonsági Tanácshoz, a másik az ENSZ Felügyeleti, Vizsgálati és Ellenőrzési Bizottságához (UNMOVIC) kerül.

Tizenkétezer oldalon magyarázkodik Szaddám/nagyvilag/20021208tizenketezer.html

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa novemberben arra kötelezte Irakot, hogy részletesen számoljon be tömegpusztító fegyvereiről. A határidő vasárnap járt le, az iraki vezetés már szombaton átadta az ENSZ bagdadi képviselőinek a szöveget, melyet vasárnap tettek repülőgépre. Szaddám Huszein kormánya közel 12 000 oldalon, és 529 megabyte CD-re vett adaton keresztül bizonygatja, hogy Irak nem fejleszt tömegpusztító fegyvereket. A szöveges részből 1 334 oldal foglalkozik biológiai-, 1 823 vegyi-programokkal és 6 887 oldalon írnak az iraki rakétákról.