Castro otthon tartja a kitüntetett ellenzékit

Vágólapra másolva!
Egy kubai ellenzékinek, az 50 éves kereszténydemokrata Oswaldo Payának hazája hatóságai nem engedélyezték, hogy Európába utazzon a neki ítélt díj átvétele céljából.
Vágólapra másolva!

Oswaldo Paya 50 éves kereszténydemokrata mérnök az egyik vezetője annak a kubai mozgalomnak, amely demokratikus reformokra szólította fel Fidel Castro rendszerét. Válaszul az Európai Parlament döntésére, amely neki ítélte az Andrej Szaharov néhai szovjet fizikusról elnevezett Szabadság-díjat, Paya lakásának ajtaját és ablakait Castro-ellenes matricákkal ragasztották tele ismeretlen egyének. Ezen kívül kitűzték ablakára az Alpha 66 emigráns csoport zászlaját, a falra fröcskölt firkáikon pedig árulónak nevezték Payát.

"Ez a kormány válasza arra, hogy megkaptam a díjat" - mondta pénteken az ellenzéki személy, azzal vádolva a havannai rezsimet, hogy ügynökei révén zaklatja és egy kalap alá veszi őt az Egyesült Államokban élő emigráns csoporttal. Egy spanyol diplomata, akit a Reuters idézett, közölte: az Európai Parlament küldöttsége pénteken megvitatja Paya utazásának kérdését, mielőtt sajtótájékoztatót tart Havannában.

Oswaldo Paya a tervek szerint december 18-án vette volna át Strasbourgban, az Európai Parlament székhelyén a neki ítélt díjat.