Plavsic: A rémülettől váltak hóhérrá a szerbek

Vágólapra másolva!
Biljana Plavsic volt boszniai szerb elnök kedden a hágai törvényszék bírái előtt kijelentette: a szerbeket a rémület késztette arra, hogy hóhérokká váljanak a boszniai háborúban.
Vágólapra másolva!
Biljana Plavsic
Biljana Plavsic

A szerb erők által elkövetett erőszakos cselekményeket felelevenítve és azt a vakságot, ahogy a bűntetteket saját maga szemlélte, Plavsic asszony a történtek alapvető okát arra vezette vissza, hogy a szerbekben ösztönös félelem élt, hogy ismét, akárcsak a II. világháború idején, áldozattá válnak.

Rövid, szerb nyelven felolvasott nyilatkozatában elismerte bűnösségét, hozzátéve, hogy nem akarta elhinni a boszniai muzulmánok és horvátok elleni erőszakos cselekményekről szóló történeteket, kétség nélkül elfogadta azt az állítást, hogy a szerbek túlélésükért harcoltak.

Megsértettük minden emberi lény elsőrendű kötelességét, azt, hogy korlátozzuk magunkat és tiszteletben tartsuk mások méltóságát. Úgy éreztük, minden megtehetünk a győzelem érdekében - mondta Plavsic. Az AFP hírügynökség tudósításában kiemelte, hogy az egykori boszniai szerb vezető konkrétan nem fejezte ki sajnálkozását az áldozatok iránt.

Plavsic ugyanakkor hangoztatta, mostanra meggyőződött arról, hogy több ezer ártatlan ember vált a szervezett és rendszeres szerb támadások áldozatává. Az a tudat, hogy ő a felelős egy ilyen szenvedésért, népe jellemének beszennyezéséért, mindig kísérti majd - mondta.

Nemzeti megbékélést hirdetve kijelentette, hogy a bűntettek elismerése segíti majd a boszniai muzulmánokat, horvátokat és még a szerb áldozatokat is, hogy felülemelkedjenek a keserűségen, ami gyakran gyűlöletté válik.

Madeleine Albright tanúskodott Hágában/nagyvilag/20021217madeleine.htmlElie Wiesel tanúskodott Hágában/nagyvilag/20021216elie.htmlNem tett vallomást Hágában a délszláv tudósító/nagyvilag/20021003nemtett.htmlBűnösnek vallotta magát Plavsic/nagyvilag/20021002bunosnek.html

A szerb vezetőkre térve Plavsic kijelentette, hogy megkövetelték a nép hűségét, miközben féligazságok sorozatával becsapták őket. Meg is lett az "eredménye" erőfeszítéseiknek, a sírok, a menekültek, keserűség, az egész nép elszigeteltsége.

A hágai törvényszék Plavsic ügyében kedden meghallgatta Madeleine Albright egykori amerikai külügyminisztert, aki úgy jellemezte Plavsicot, mint aki meghasonlott szerb nacionalizmusa és a háború sújtotta Bosznia számára kivívandó béke között.

Plavsicot boszniai szerb vezető létére felelősség terheli a II. világháborús holokausztot idéző erőszakért, ugyanakkor később hathatósan hozzájárult a béketerv megvalósításához, dacolva a szélsőségesekkel - mondta.

Az AP tudósításában hangsúlyozta, hogy sem Albright, sem más tanúk nem javasolták a bíróságnak, hogy legyen elnéző, de azt sem, hogy kíméletlenül szigorú. Azzal azonban, hogy figyelem összpontosul Plavsicnak a boszniai háború utáni cselekedeteire, erősödik a védelem érvelése a büntetés mérséklésére: szerepe a békefolyamatban, önkéntes jelentkezése a törvényszéken és felelősségének elismerése.

Volt egyszer egy Jugoszláviahttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/461296.2.2922114570819821902A Fokuszonline könyvajánlatából

Albright asszony ezzel kapcsolatban kijelentette: tiszteletet kell mutatni azok iránt, akik elismerték bűnüket, akik elismerték felelősségüket, és készek is vállalni az azzal járó büntetést. A hágai törvényszéken szerdán folytatódik a tanúk meghallgatása. A bíróság a tervek szerint jövőre hoz ítéletet az ügyben.

Plavsic az első szerb vezető, aki elismerte bűnösségét a balkáni tragédiában. Elvben akár életfogytiglani börtönnel is büntethetik.