Belgrád megnyitja légterét a NATO-nak

Vágólapra másolva!
Jugoszlávia péntektől légi folyosókat biztosít a NATO-vezette boszniai és koszovói békefenntartó misszióknak. Az engedély jó pontnak számíthat az ország NATO-hoz való közeledésében.
Vágólapra másolva!

A jugoszláv külügyminisztérium közleménye szerint George Robertson NATO-főtitkár és Goran Svilanovic jugoszláv külügyminiszter levélváltása eredményeképpen Jugoszlávia saját légterében légi folyosókat nyitott az SFOR és a KFOR számára.

A légi folyosók megnyitására az 1995-ös daytoni egyezmény, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatai - kiváltképpen az 1244-es számú koszovói határozat - alapján került sor. Belgrád szerint a NATO-val nyélbe ütött megállapodás várhatóan ugyancsak fontos lépés lesz Jugoszlávia közeledésében az euroatlanti intézményekhez - áll a külügyi közleményben.

A légi folyosók megnyitására nyilvánvalóan az adott lehetőséget, hogy Jugoszlávia kedden hétéves késéssel ratifikálta a boszniai háborút lezáró daytoni egyezményt. A megállapodás jóváhagyása előtti parlamenti vitában Svilanovic nem titkolta, hogy Jugoszlávia számára most különösen fontos a megállapodás ratifikálása, mert az ország csatlakozni kíván a NATO békepartnerségi programjához, és a daytoni egyezmény rendelkezik a katonai szövetséggel való együttműködés "kezdetleges elemeiről".