Palesztinokat mozgósít az al-Kaida

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik vezetője a Közel-Keletre utazott, hogy a palesztin területeken csapásmérő csoportokat hozzon létre - jelentették csütörtökön izraeli tömegtájékoztatási eszközök a vezérkar egyik magas rangú tisztjére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az illető, aki az al-Kaida ranglétráján a hatodik helyet foglalja el, egy Pakisztán közeli afganisztáni rejtekhelyről indult Ammánba, Damaszkuszba és Bejrútba. Feladata, hogy mozgósítsa a palesztinokat és építse ki a majdan izraeli célpontok elleni bevetésre kiszemeltek fegyveres kiképzéséhez szükséges kapcsolatrendszert. Az al-Kaidának máris két támaszpontja van a Gázai övezetben - közölte a vezérkari tiszt az izraeli katonai és közszolgálati rádiók, valamint tévéadók jelentése szerint. Oszama bin Laden szervezete úgy módosította fő csapásainak az irányát, hogy azok elsősorban Izraelt, illetve a világon lévő zsidó érdekeltségeket vegyék célba - vélekedett a névtelenségbe burkolódzó katona.

Az al-Kaida várhatóan az idén is öngyilkos merényletek sorozatát hajtja végre, de műveleti hatékonyságának gyengülése miatt kénytelen erőit átcsoportosítani - vélte egy szingapúri szakértő Jakartában az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.

Rohan Gunaratna szerint az al-Kaida támadásait gazdasági célpontokra, valamint városokra fogja összpontosítani, és a vele hasonszőrű terrorista szervezetek csapásainak a veszélye is legalább annyira fenyegető lesz, mint Oszama bin Laden csoportjáé. "Az al-Kaida támadási kedve nem lohadt le, de szervezési készsége lanyhul. Ezért olyan célpontokat keres, amelyekre kevesebb erő befektetésével és minél olcsóbban tud lecsapni" - összegezte véleményét Gunaratna.

Ha az Egyesült Államok továbbra is az al-Kaida kiemelt célpontja marad, akkor a muzulmán szélsőségeseknek csak arra lesz erejük, hogy Washington szövetségeseire támadjanak - mondta a szingapúri szakértő, hozzátéve, hogy várhatóan emelkedik a gyilkosságok száma, még ha a pokolgépes öngyilkos merénylet továbbra is a leginkább alkalmazandó módszer lesz.

A merénylők nem számíthatnak azonban az eddigi háttértámogatásra, maguknak kell beszerezniük azokat az alapanyagokat a gyógyszertárakból, a drogériákból és a híradástechnikai üzletekből, amelyek felhasználásával robbanószerkezeteket gyártanak - vázolta fel a várható jövőt az al-Kaida tevékenységét elemző szakember.

Az al-Kaidát az ellene indított nemzetközi méretű amerikai hajtóvadászat azonban arra készteti, hogy átcsoportosítsa erőit, és a vele közös értékrendet valló helyi muzulmán terrorszervezeteket is bevesse - közölte Gunaratna, emlékeztetve arra, hogy a Bali szigetén októberben elkövetett, több mint 190 személy, főként nyugati turista halálát okozó robbantásos merényletet az al-Kaidához kötődő Dzsemáa Iszlámija délkelet-ázsiai terrorhálózat hajtotta vére.