Belfast: protestáns merényletet akadályoztak meg

Vágólapra másolva!
Britbarát protestáns fegyveresek csőbombát akartak robbantani hétfőn reggel egy belfasti katolikus leányiskola közelében. A Szentkereszt iskola bejáratánál elhelyezett robbanószerkezetet alig egy órával az újévi iskolakezdet előtt megtalálták, és a brit hadsereg tűzszerészei biztonságos körülmények között megsemmisítették.
Vágólapra másolva!

Az észak-belfasti katolikus lányiskola 2001 őszén hónapokon keresztül állt a protestáns-katolikus vallási belviszály középpontjában. A Belfast északi részén működő protestáns fegyveresek uszítására a helyi protestáns fiatalok megfélemlítésben tartották az iskola diákjait, azok szüleit és a pedagógusokat.

Huszonnégy sérült az éjszakai belfasti zavargásokban/nagyvilag/20020110huszonnegy.html

Az iskolánál napi rendszerességgel megtartott, gyakran véres összecsapásokba torkolló tüntetések miatt a tanulók csak a biztonsági erők kíséretében járhattak iskolába. A tüntetések azután csitultak el, hogy az északír önkormányzat ígéretet tett a helyi lakosság életkörülményeinek javítására, a körzet biztonságának fokozására.

A nap folyamán az Ulsteri Védelmi Szövetség (UDA), az egyik legnagyobb britbarát protestáns fegyveres csoport közleményben jelentette be, hogy tagjai helyezték el a bombát az iskola kapujában.