Kambodzsa pedofília miatt kitiltotta Gary Glittert

Vágólapra másolva!
Kambodzsában letartóztatták és Thaiföldre toloncolták ki Gary Glitter egykori brit rocksztárt, akit 1999-ben Nagy-Britanniában négyhavi börtönbüntetésre ítéltek gyermekpornográfia birtoklása miatt.
Vágólapra másolva!

Mu Sochua nőügyi miniszter azzal az indoklássa kérte az illetékes hatóságoktól az exénekes kitiltását, hogy annak jelenléte árt Kambodzsa hírnevének. A belügyminisztérium szóvivője a kiutasítást bejelentve közölte, hogy Gary Glitter "soha többé" nem léphet Kambodzsa területére.

A 70-es évek egyik nagy brit rockzenésze Nagy-Britanniában azért került börtönbe, mert 4000 erotikus fotót találtak a számítógépén 2 és 10 év közötti gyerekekről. Pedofil előélete miatt kambodzsai gyermekvédő szervezetek az exsztár kiutasítását követelték, amit a hatóságok is támogattak, mert szeretnék megváltoztatni az ázsiai országról mint pedofilparadicsomról az utóbbi években kialakult képet.

A kambodzsai hatóságok 2002 júniusában egyszer már kiutasították Glittert, de nem sokkal később visszalopódzott az országba a szomszédos Vietnamból. Pedig két hónappal korábban a kambodzsai rendőrség elvette a 62 éves férfi útlevelét, mert az sem előéletéről, sem letelepedési szándékáról nem tájékoztatta a hatóságokat.

A december 28-i kiutasítási rendeletig Gary Glitter illegálisan tartózkodott az országban. Elfogásának sem helyét, sem időpontját nem közölték.

Gary Glitternek negyedszázados pályafutása alatt 18 millió lemeze kelt el. Egyik nagy sikere az I Love You Love Me Love című dal volt.