Saron tagadja a korrupciós vádakat

Vágólapra másolva!
Ariel Saron izraeli miniszterelnök csütörtökön tagadta, hogy köze lenne egy pénzügyi botrányhoz, amelynek kivizsgálását a rendőrség is megkezdte. Ezzel foglalkozó sajtóértekezletének sugárzását a televízió a választási bizottság elnökének utasítására megszakította.
Vágólapra másolva!

A kormányfő a televízió által közvetített sajtóértekezletén hitvány rágalomnak nevezte az ellene felhozott korrupciós vádakat, amelyek szerinte azt a célt szolgálják, hogy megakadályozzák újbóli megválasztását miniszterelnökké. Saron ingerülten nyilatkozott, és kijelentette, hogy az Izraeli Munkapárt áll az ellene felhozott rágalmak mögött. Mint fogalmazott, soha nem tételezett fel ilyen felelőtlen magatartást a munkapártról. Kijelentette: nincs rejtegetnivalója, és bizonyíték sincs a pénzügyi visszaélésre.

A miniszterelnöki sajtóértekezletet a központi választási bizottság elnökének utasítására megszakította a televízió. A bizottsági elnök szerint ugyanis Saron politikai propagandára használja fel a korrupciós ügyet.

A Háárec című újság keddi számában közölt egy állítólag az igazságügy-minisztériumtól származó dokumentumot a miniszterelnök és fiai ellen indított rendőrségi vizsgálatról. A rendőrség azt vizsgálja, hogy Saron vagy fiai kaptak-e 1,5 millió dollár összegű kölcsönt egy dél-afrikai üzletembertől a jelenleg kormányzó Likud párt 1999-es választási kampányának segítéséhez. A vizsgálat tényét Eljákim Rubinstein főügyész is megerősítette.

Rendőrségi vizsgálat Saron ellen/nagyvilag/20030107rendorsegi.html

A dél-afrikai üzletember, bizonyos Cyril Kern egyébként úgy nyilatkozott, hogy Saron régi barátja, s ezért nyújtott neki és két felnőtt fiának kölcsönt. A kormányfő értékpapírokban fizette vissza adósságát - idézte az üzletembert a Reuters.

Az Izraeli Munkapárt vezetője, Amram Micna lemondásra szólította fel a kormányfőt a botrány miatt.