Négy halott a gázai rakétacsapásban

Vágólapra másolva!
Négy halottja és tizenegy sebesültje van a Gáza külvárosa ellen intézett izraeli rakétacsapásnak. A támadást néhány órával az izraeli parlamenti választások kezdete előtt hajtottak végre, feltehetőleg azért, mert figyelmeztetést kaptak, hogy a körzetben palesztinok rakéták kilövésére készülnek.
Vágólapra másolva!

Szemtanúk beszámolója szerint egy izraeli Apache harci helikopter rakétát lőtt ki kedd hajnalban egy ötszintes lakóházra a palesztin Gáza egy külvárosában. A támadást alig néhány órával az izraeli parlamenti választások kezdete előtt hajtottak végre, a hadsereg kommentárja szerint azért, mert figyelmeztetést kaptak, hogy a körzetben palesztinok rakéták kilövésére készülnek. Egyes palesztin források szerint az is lehetséges, hogy a rakétát egy F-16-os harci gépről lőtték ki, amely a palesztin város felett húzott el röviddel a lakóház lerombolása előtt. Az EFE hírügynökség értesülései szerint a Hamász szélsőséges palesztin szervezet három aktivistája röviddel az izraeli légicsapás előtt elhagyta az épületet.

Szintén kedd reggel izraeli harckocsik és katonai járművek hatoltak be a ciszjordániai Dzsenínbe. A Jordán folyó nyugati partjának északi részén lévő autonóm palesztin városban mintegy húsz izraeli tank és több dzsip nyomult be - közölték palesztin biztonsági források. Az izraeli katonák összecsaptak palesztin fegyveresekkel, több alkalommal robbant ki tűzpárbaj, de áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek.

Palesztin források szerint az izraeli hadsereg kedden reggel kijárási tilalmat léptetett életbe az ugyancsak a Jordán folyó nyugati partján fekvő Kalkilijában. Az Izraelben zajló parlamenti választások miatt a hadsereg lezárta a palesztin területeket Izraellel összekötő átjárókat, továbbá nem lehet közlekedni Egyiptom és a Gázai övezet, illetve Ciszjordánia és Jordánia közötti átkelőkön sem. A palesztin területek zárlata szerda reggelig lesz érvényben.